Köszönöm, 2018!

Ez az év számomra a változásokról, változtatásokról és elengedésről szólt.

Nem mind volt ezek közül kellemes - sőt, mondhatni némelyik pokolian fájdalmas is volt - és voltak olyanok is, melyeknek nem kezdeményezője, inkább elszenvedője/érintettje voltam. Amikor végigpörgettem a már mögöttem lévő hónapokat, rájöttem, - hogy egyrészt, amikor azt gondolnád, ennél nem lehet már szarabb minden, az élet “megviccel” és megmutatja, hogy DE MÉGIS lehet :D, másrészt - bár lelkileg elég nagy kihívások elé helyezett ez az év, de mindegyik nehéz helyzetből csak “profitáltam”: közelebb kerültem valódi önmagamhoz, ahhoz az emberhez, akivel 32 éve együtt élek, mégsem ismertem eléggé. Megtanultam, hogy amíg magunkat nem vagyunk képesek feltétel nélkül szeretni és tisztelni, addig ezt másoktól sem tudjuk megkapni, vagy akár elfogadni. Megértettem, honnan és miből eredtek azok a hiedelmeim, miszerint csak akkor vagyok jó és hasznos tagja a társadalomnak, ha magamat utolsó helyre teszem, mindenki mást pedig magam elé. Megtanultam azt is, hogy bizonyos emberek nem véletlenül jönnek, ahogyan nem véletlen az sem, ha mennek. Mindenki tanít nekünk valamit...magunkkal kapcsolatban. 

93bf5624-e870-4a0c-abf9-7f9150efa368.jpeg

Légy bátor és dönts! Ez az az élet, amit élni akarsz? Ő az az ember, akivel önmagad lehetsz és akivel valóban boldog vagy? Ők azok a barátok, akik minden hülyeséged ellenére feltétel nélkül szeretnek és támogatnak abban, hogy kihozd magadból a maximumot? Ez a munkahely az, ahol jól érzed magad, megbecsülnek és elismernek és ahol szakmailag fejlődhetsz? Lennél kedvesebb, segítőkészebb, lelkileg erősebb vagy testileg fittebb? A döntés a TE kezedben van! Mert képes vagy rá és mert megérdemled. Ahogyan megérdemled azt is, hogy szeressenek azért és annak ellenére, aki vagy! Megérdemled, hogy a saját (!) életedet élhesd, mert az évek elrepülnek hamar...

Boldog 2019-et kívánok mindenkinek, sokkal sokkal boldogabbat és könnyedebbet, mint az idei volt ❤️

 

instagram: narcizmus_ellen